Az okostelefonok térnyerésével az applikációk száma egyre csak növekszik. Ma már több millió applikáció közül választhatnak a felhasználók a különféle áruházakból, amiket néhány kattintással telepíthetnek telefonra, tabletre, és már használhatnak is például játékra vagy éppen útvonaltervezésre. De vajon mi az applikáció? És miben különbözik a szoftvertől? Ennek járunk utána!
Mi az applikáció és mi a szoftver?
A szoftver egy gyűjtőfogalom, amit jellemzően a hardverrel állítanak ellentétbe. Olyan programokat értünk alatta, amik utasításokat adnak a számítógépnek, ide értendő az operációs rendszer és minden, ehhez kapcsolódó program is.
Az applikáció lényegében egy szoftver. A kettő közötti különbség úgy ragadható meg, hogy minden applikáció szoftver, de nem minden szoftver applikáció. Célja, hogy adott feladatot véghez vigyen. Fontos azonban, hogy az applikációk csak adott operációs rendszerrel tudnak működni, így például egy Android app nem működik iOS rendszerrel, ott nem tud futni, vagyis nem képes a feladatát ellátni. Ez a szoftverekre nem feltétlenül jellemző.
Az applikációk általában felhasználói reakciót, interakciót szeretnének kiváltani. A cél, hogy az appot használó kattintson, elolvasson valamit, válaszoljon valamire. A szoftverek esetében ez a kétoldalúság nem jelenik meg ilyen formában.
Miért éri meg mobil applikációt készíteni?
Néhány évvel ezelőtt a mobil appok több mint 71 milliárd dollár hasznot hoztak, mára ez már ennél jóval több, a top 200 applikáció például 82 ezer dollárt hozott a konyhára tulajdonosaik számára. A trend egyelőre növekvő képet fest, egyes előrejelzések szerint 2022-re már 200 milliárdra fog növekedni az applikációt használók száma.
Az applikációk mellett szóló érv, hogy az új belépők számára is komoly lehetőségeket hordoz magában. Egy jól összerakott, átgondolt és a piac igényeire szabott alkalmazással könnyen lehet sikereket elérni, első nekifutásra is látványos felhasználószámot és bevételt lehet produkálni.
Az okostelefonokon használható appokat a legtöbb esetben szórakozásra, a social csatornák követésére és vásárlásra használják, utóbbi aránya évről évre növekszik a technológia fejlődésével és a felhasználói élmény alaposabb kiszolgálásával.
Mobilra optimalizálás vagy applikáció?
A reszponzív weboldalak fontossága nem vonható kétségbe, tény azonban, hogy sok esetben ez a megoldás nem elegendő. A célcsoport tagjai ma már nem pusztán vásárolni szeretnének, sokkal inkább azt, hogy az egész folyamat szórakoztató, könnyed, mindemellett persze hatékony legyen. Vagyis vágynak valami pluszra, amit a reszponzív weboldal nem képes nyújtani.
Mivel az appok minden eleme mobil használatra lett tervezve, így a felhasználói élmény nem vethető össze egy weboldaléval, még akkor sem, ha az mobilon is szépen jelenik meg. Ennek oka, hogy egyszerűen más logika mentén navigálnak az emberek egy weboldalon és máshogy az appokban.
Korunk egyik legnagyobb értéke a digitális térben a figyelem. Aki képes megragadni a felhasználók figyelmét, annak már félig nyert ügye van. Hogy miért csak félig? Az érdeklődőket ugyanis nem elég bevonzani, meg is kell tartani őket. Ebben az applikáció nagy segítség lehet, hiszen a saját csatornán belül tartja a potenciális vásárlókat, és jól tud kooperálni különféle marketing célokra használt eszközökkel is. Ez a megoldás lehetőséget kínál arra is, hogy az appon keresztül juttassunk el kedvezményeket, különleges ajánlatokat a célközönséghez, például ha az appon keresztül vásárol, akkor meghatározott százalékú kedvezményben részesül, vagy exkluzív lehetőségként megvásárolhat limitált kiadású termékeket.
Az appok képesek arra is, hogy a felhasználókkal tartsák a kapcsolatot. Push üzeneteket küldenek nekik, így időről időre emlékeztetik őket arra, hogy lépjenek be az applikációba, ismét váljanak a közönség aktív tagjává, például vásároljanak, kommenteljenek, vagy csak egyszerűen kattintsanak az adott tartalomra.
Meg kell azonban jegyezni, hogy az applikáció csak bizonyos cégek esetén megtérülő befektetés. Egy kisebb vállalkozás, aki kis forgalmat bonyolít le, aligha tudná az appok előnyeit kihasználni, meglovagolni. Erre nagyobb esély van a nagyvállalatoknál és multiknál. Ennek oka, hogy a letöltés során a márkanév stabilsága elengedhetetlen. Ha van három, látszólag ugyanolyan app, akkor a felhasználó afelé fog húzni, amelyiket ismeri. A kis cégeknek sokkal jobban megéri tehát egy jól működő weboldal, ami mobilra is optimalizált, mint belefogni a fejlesztésbe.
Milyen applikációt érdemes készíteni?
Az applikációötletek tárháza végtelen, bármilyen olyan területen jól működhet, ahol van relevanciája és a felhasználók is hajlandóak élni ezzel az eszközzel. Az App Store iOS alkalmazásokat kínál, jelenleg több mint 2 millió alkalmazást, a Google Play pedig Android Appokat, ezek száma meghaladja a 3 milliót.
Az, hogy a két nagy áruház közül ki melyik mellett teszi le a voksát leginkább a felhasználói csoporttól függ. Az Andorid appokat használók köre meghaladja az iOS felhasználókét, nem érdemes azonban semmibe venni ezt a csoportot sem. Legszerencsésebb, ha az applikáció mindkét platformra elkészül, azzal azonban tisztában kell lenni, hogy ez két alkalmazás fejlesztését jelenti. Kompromisszumos megoldásként léteznek úgynevezett cross platform alkalmazások, melyek mindkét platformon elfutnak ugyanazzal a kóddal. Itt azonban számolni kell azzal, hogy a gyorsaság lecsökkenhet, egyes funkciókról pedig előfordulhat, hogy le kell mondani.
Különösen hasznos azoknak az appoknak a használata, amelyek túlmutatnak a webes használaton, például működésük során támaszkodnak a GPS-re vagy éppen a beépített kamerára. Igaz ez akkor is, ha olyan az alkalmazás, ami megköveteli a folyamatos futtatást. Például az Instagram vagy a Messenger applikációt egy nap alatt többször is megnyitják az emberek, így célszerű, ha az használat után nem lép ki, hanem a háttérben folyamatosan fut. Az applikáció előnyös választás abban az esetben is, ha szeretnénk valami játékot vinni a programba, aminek nagyobb a memóriaigénye.
Üzleti megközelítésből a legfontosabb, hogy valós piaci igényekre adjon választ. Csak így tudja visszahozni a fejlesztés árát. Érdemes a célcsoport tagjait alaposan megvizsgálni, felmérni a szokásaikat, minél többet beszélgetni velük arról, hogy mire is lenne szükségük. Fejlesztés után pedig az appot nem szabad magára hagyni, folyamatosan frissíteni kell, illetve az ügyfél visszajelzések alapján elvégezni a szükséges módosításokat, finomhangolásokat.
Az applikáció fejlesztés megkezdése előtt érdemes számolni, az appok ára ugyanis akár több millió forintig is rúghat, bonyolultságtól és az egyedi igényektől függően. Az alapos tervezés fontossága ebből a szempontból még inkább lényeges, mivel a későbbi módosítások plusz költségekkel járnak, növelik a fejlesztéssel járó kiadásokat.
Az applikáció készítés a felhasználói igények kiszolgálásának jó módja. Rengeteg kreatív ötlet belefér ebbe a formába, az egyedi fejlesztéseknek köszönhetően minden személyre szabható, módosítható. Tudj meg többet az applikációkról, beszélgess kollégáinkkal, akik segítenek életre kelteni terveidet, álmaidat.
Válasz
Szeretnél te is hozzászólni?Regisztrálj ingyenesen!