Entries by Zoltan Torteli

Mi az a programnyelv?

Több mint 30 év programozói múlttal a hátam mögött úgy döntöttem, hogy kicsit érdemes edukálnom is az embereket a programozás és szoftverfejlesztés mellett, így a hétköznapi életben használatos technikai vagy számítógépes szavakat magyarázok el, amivel találkozhatunk a mindennapi életünkben.

Az egyik korábbi videóban beszélek a programozásról. 

Mi az a programozás? 

Lényegében a lépések sorozata, ugye az életben akár a napi rutinodban stb. 

Na most mi egy programozási nyelv? 

A nyelvet ugye egymás közötti kommunikációra használjuk. Amikor én elmondok valamit valakinek, vagy a muki, amikor elmond nekem valamit, aki a kamera mögött áll, akkor értsem hogy miről van szó.  

A számítógépnek van saját nyelve, amit megért. Ez a nyelv nem angol, nem német, nem orosz, nem magyar, de főleg nem ukrán. Amikor rá akarod venni a számítógépet arra, hogy végezzen, megcsináljon valamit, akkor úgy kéne neki mondani, hogy azt meg is értse. A programozási nyelv az egy nagyon leegyszerűsített szókészlet. Ugye a magyar nyelv olyan 5 és 8 ezer szó között használ, aki kevesebbet az szerintem nagyon hülye. Na a programozási nyelvekben meg kb. 50 szó.  Most gondolj bele, egy házat föl tudsz építeni pár elemből. Téglából, malterből, betonból, vasból stb. Miért ne lehetne egy számítógépinek megmagyarázni 50 szóból, hogy mit csináljon? 

Csak ennyi!

Mi az a winchester?

Több mint 30 év programozói múlttal a hátam mögött úgy döntöttem, hogy kicsit érdemes edukálnom is az embereket a programozás és szoftverfejlesztés mellett, így a hétköznapi életben használatos technikai vagy számítógépes szavakat magyarázok el, amivel találkozhatunk a mindennapi életünkben.

A „winchester” az a vadnyugat fantasztikusan jó stukkere, nem is, inkább puskája. 

Képzeld el a HDD-t Magyarországon winchesternek is nevezik. 

Mi ennek az oka? 

Régebben a HDD-t – ugye ami ilyen pörgő lemezeket tartalmaz és ilyen csörgő kerepelő hangokat hallat -, akik először hallották elnevezték „winchesternek”, mert olyan volt a hangja, mint egy winchester fegyvernek. 

Csak ennyi!

Mi az a port?

Több mint 30 év programozói múlttal a hátam mögött úgy döntöttem, hogy kicsit érdemes edukálnom is az embereket a programozás és szoftverfejlesztés mellett, így a hétköznapi életben használatos technikai vagy számítógépes szavakat magyarázok el, amivel találkozhatunk a mindennapi életünkben.

A port a latin „porta” szóból származik, ami azt jelenti, hogy kapu. 

A számítógépek esetén a port, az egy olyan hely, amibe be tudsz dugni egy kábelt és azon jön, meg megy az információ. Amikor rádugsz egy monitort a számítógépedre, akkor egy portra dugod rá. Amikor rákötsz egy internetet a számítógépedre, azt is portra kötöd rá (Kivéve a WIFI esetében). Amikor a hangszórókat a számítógépedre kötöd, akkor azt is a portra kötöd rá. Amikor az egeredet kötöd rá a számítógépedre, tehát dróttal nem pedig „levegővel” meg kábel nélkül, akkor mire kötöd rá? Portra. És amikor a billentyűzetet kötöd rá a számítógépedre akkor mire kötöd rá? Porta! 

Tehát a port az a kapu a számítógépen ahol csatlakozhat, ahol bemehet meg kimehet a külvilág meg a belvilág. 

Csak ennyi!

Mi az az SSD?

Több mint 30 év programozói múlttal a hátam mögött úgy döntöttem, hogy kicsit érdemes edukálnom is az embereket a programozás és szoftverfejlesztés mellett, így a hétköznapi életben használatos technikai vagy számítógépes szavakat magyarázok el, amivel találkozhatunk a mindennapi életünkben.

Mi az SSD? A z SSD az angol Solid State Drive szavakból áll össze. A lényege ugye hasonló, mint amiről beszéltem korábban HDD-vel kapcsolatban. Míg a HDD-nél pörgő lemezekről van szó, ahol mágnesen tárolja a számítógép az adatokat, addig az SSD esetben nincs semmilyen mágnes lemez, nem azon tárolja az adatokat. Az SSD gyorsabb, mint a HDD mivel nincs benne mozgó alkatrész. A HDD-nél a hátterében az adat tárolás írása és olvasása úgy történik, hogy pörög a lemez és az olvasófej csak akkor tudja leolvasni az aktuális adatokat, hogyha épp odaér a lemez. Ha egy másik információra van szükség, akkor pedig át kell mennie valahová máshová. Ja és még valami, a HDD azért fogyaszt többet, mert a mozgó alkatrészek vannak benne, míg az SSD esetében nincsenek. 

Csak ennyi!

Mi az az SQL?

Több mint 30 év programozói múlttal a hátam mögött úgy döntöttem, hogy kicsit érdemes edukálnom is az embereket a programozás és szoftverfejlesztés mellett, így a hétköznapi életben használatos technikai vagy számítógépes szavakat magyarázok el, amivel találkozhatunk a mindennapi életünkben.

Az S Q L,  magyarul – akarom mondani angolul. Sructure Ready Language. Ez tulajdonképpen egy programozási nyelv, ami magyarra fordítva: Rendszedett Lekérdezési Nyelv. 

Mikor használunk ilyet?

Talán ez fontos. 

Ugye a számítógép esetében kezelnünk kell adatokat, sok adatot. És ezeket a dolgokat adatbázisoknak nevezik. Na és az a módja, hogy ahogyan az adatbázisokból adatokat nyerünk ki. 

Magyarul megakarod tudni, hogy „Minden 32-es mellbőségű nőt szeretném lekérdezni”. Na most ezt a számítógép nem fogja érteni. „Minden rózsaszínű bugyijú lányt szeretnék”. 

Ennek meg van a módja, és az SQL  az egy olyan kommunikációs mód, ahogyan legyeszerűsítve és lerövidítve el tudod mondani a számítógépnek. 

És miért rendezett? 

Azért rendezett, mert nem annyit mondasz neki, hogy „Hééé minden rózsaszín bugyijú lánynak a nevét szeretném”, ugye ez viszonylag hosszú. Ezt sokkal rendezettebben és rövidebben le lehet írni. Talán 4-5 szóval. 

 

Csak ennyi!

Mi az a HTTPS?

Több mint 30 év programozói múlttal a hátam mögött úgy döntöttem, hogy kicsit érdemes edukálnom is az embereket a programozás és szoftverfejlesztés mellett, így a hétköznapi életben használatos technikai vagy számítógépes szavakat magyarázok el, amivel találkozhatunk a mindennapi életünkben.

A HTTPS ugyanolyan, mint a HTTP, csak ez jobb. A HTTPS az a Hypertext Transfer Protokoll Secure. aA lényeg az, hogy ez biztonságos protokoll a számítógépek között.

Ugye mi a fene is történik itt?

Itt van a Te számítógéped, itt meg az ő számítógépe. Az adatok általában több számítógépen keresztül mennek át, mire eljutnak a Te számítógépedhez. A HTTP esetében mindenhol, ahol átmegy az adat, ott azt az adatot meg lehet nézni, és lehet értelmezni. Tehát, ha félbe tudom szakítani a Te adatforgalmadat akkor láthatom, hogy „Ó hát ez most egy pornó oldalra ment”, „Ó a jó fene tudja, hogy milyen helyen jártál”.

De mi a helyzet a HTTPS-nél? 

Ugye amikor például banki információkat nézel, vagy ilyesmi, akkor nem feltétlen akarod, hogy mindenki értesüljön arról, hogy mi a fenét nézel. Ilyenkor az történik, hogy szerver és a Te számítógéped között történik az adatforgalom. A szerver az, ahonnan az adat jön, a Te számítógéped pedig az ahova érkezik az adat és ahol nézed a böngészőt. Tehát azok között, egy titkos biztonságos kapcsolat jön létre és csak Te meg a másik szerver tudja azt, hogy milyen adat jön. 

Na ez a HTTPS.

Mi az a RAM?

Több mint 30 év programozói múlttal a hátam mögött úgy döntöttem, hogy kicsit érdemes edukálnom is az embereket a programozás és szoftverfejlesztés mellett, így a hétköznapi életben használatos technikai vagy számítógépes szavakat magyarázok el, amivel találkozhatunk a mindennapi életünkben.

Ez memória. 

A RAM szó egy angol szó összetétel a Random Access Memory, azaz a véletlenszerűen vagy bárhogy elérhető memória. Ez a számítógépeknél használatos. 

Manapság hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy a számítógépnek van memóriája és emlékeznek arra, amit csináltunk rajta. De régen ez nem így volt. Amikor eleinte elkezdtek azzal szórakozni, hogy a számítógépnek legyen memóriája, akkor még nem tudott túl sok mindent „megjegyezni”. 

Tehát beírtad a számokat, plusz, mínusz stb., kijött az eredmény, aztán újra be kellett írjad, de ez nyilván 50-60-70 évvel ezelőtt volt, tehát elég régen. Amikor ez a memóriás történet elkezdődött, akkor voltak különböző memóriák.

Voltak olyan memóriák, mint egy cső, ahol amit bedugdostál az haladt előre, tehát  amit betettél, az jött ki utána a végén. Tehát csak bizonyos  sorrendben rakhattad be a dolgokat, amire emlékezni akartál és ebben a sorrendben vehetted ki. 

Aztán volt egy olyan, hogy zárt végű cső, ez olyan volt, hogy betettél valamit, aztán  azt kellett kivenni legelőször, amit legutóbb tettél bele. 

Ezeknek van mindenféle szaknevük, de ez most nem tartozik ide. 

Ezzel az volt a probléma, hogy mindig meg volt valami sorrend, valami folyamat, ahogyan bele tudtad pakolni a számítógépbe, ebbe a tárolóba, ebbe az emlékezetbe a számokat. De nem biztos. hogy abban a sorrendben vetted ki, mint amilyenben szeretted volna. 

Tehát meg kellett oldani, hogy véletlenszerűen, akarom mondani RANDOM érhesd el az adatokat, random legyen a memória, tehát akárhova rakhattad, és bármilyen sorrendben vehetted ki belőle az adatokat, úgy ahogyan szeretnéd. 

Ez csak ennyi!

2022 a digitalizáció éve

2022 A DIGITALIZÁCIÓ ÉVE
 
2020-ban amikor a világ átalakult, a legtöbben nem kapcsoltak elég gyorsan és sokan bajba kerültek e miatt.
 
ÉS most nem akarok abba bele menni, hogy létezik-e vírus vagy sem, hisztériakeltés ez az egész vagy sem, mindenki döntse el maga. Azonban az tény, hogy az emberek többségének gondot jelentett az, hogy nem eléggé volt a cége vagy a vállalkozása digitalizálva.
 
Amint az emberek home office-ban kezdtek el dolgozni, nagyobb szerepet kapott a a digitális nyomonkövetés, a munkamegosztás digitálissá tétele és összességében a szervezet irányítás szoftvereken keresztül.
 
Attól függetlenül, hogy elmúlóban van a covid őrület, a digitalizáció nem tűnt el, sőt fejlődik és vannak akik tartják ezzel az iramot és vannak akik még nem szedték fel a fonalat.
Tovább fog fejlődni a technika és egyre több cég fogja bevezetni a szervezetébe a digitalizáció adta lehetőségeket. Ma már nem marad életben az a cég aki nem optimalizálja a folyamatait és nem használja ki a fejlődési lehetőségeket. Erre lehet azt mondani, hogy 20 évvel ezelőtt is életbe maradtunk programok nélkül, azonban az a helyzet, hogy akkor a konkurenciának sem volt szoftveres segítsége, most azonban már van. Ennél fogva ahhoz, hogy felvedd a versenyt szükség van haladni a korral.
 
A kérdés csupán annyi, hogy Te időben kapcsolsz-e.

A vállalatirányítási rendszerek 3 legnagyobb problémája

A VÁLLALATIRÁNYÍTÁSI RENDSZEREK 3 LEGNAGYOBB PROBLÉMÁJA
 
1. Dobozos “vállalat irányítási” rendszert használ az adott vállalat, ami igazából egy sablon termék és nem hogy megkönnyíti a munkatársak munkáját, hanem még bonyolítja is.
 
2. Nem a cég igényeit kiszolgáló rendszert használnak és valódi problémát nem old meg a szoftver. Ez nagyon kellemetlen tud lenni, amikor a cég egy valag pénzt kifizet a szoftverért, de nem a valódi problémára kap megoldást.
 
3. A programozó nem kérdez eleget. Nem ismeri meg a valódi problémát és ennél fogva nem képes valódi segítséget nyújtó, egyszerű, jól kezelhető szoftvert kivitelezni a megbízónak.
 
Mi a legnagyobb hangsúlyt a megértésre helyezzük, hogy utána olyan egyedi fejlesztésű szoftverrel álljunk elő, ami valóban sok pénzt takarít meg a szervezetnek és felszabadítja a kapacitását a cégvezetőnek, valamint megnöveli a munkatársak hatékonyságát.
 
Több mint 30 éves programozói tapasztalattal a hátunk mögött úgy véljük, hogy a legnagyobb buktató tehát az, hogy nem egyedi fejlesztésű szoftverekkel dolgoznak a cégek, hanem dobozos sablon termékekkel, melyek – rossz esetben – még nagyobb kárt is tudnak okozni, mint jót.
 
A legnagyobb hangsúlyt éppen ezért a projekt kezdetén lévő szakaszra tesszük, ahol teljes mértékben megértést szerzünk a cég működési folyamatairól és célzottan tervezzük meg, hogyan takarítson meg időt és energiát a szervezetnek.
 
A legnagyobb haszon természetesen majd a használatból fog következni: a gyorsabb, minőségi ügymenetekből, a pontos és gyorsan lekérhető adatokból, a szervezet működésével kapcsolatos átláthatóságból és az ezekből fakadó bevételnövekedésből. Kizárólag egyszerűen kezelhető, gyors rendszereket vitelezünk ki, melyek tökéletesen illeszkednek a szervezet működésébe.

Így kezeld a zűrzavart a cégedben!

ÍGY TUDNÁD KEZELNI A ZŰRZAVART A CÉGEDBEN
 
Találkoztál már azzal az esettel, hogy a cégedben azt sem tudtad, milyen lezáratlan folyamataid vannak? Nagyon sok cégvezető küzd a szervezeti zűrzavarral.
Erre van egy majdnem mindent megoldó megoldásunk.
 
Napjainkban a digitalizáció korát éljük. Ez azt jelenti, hogy azok a cégek és szervezetek akik haladnak a korral és a legújjab digitális eszközöket használják, előrébb jutnak társaiknál. Ez persze nagyon általánosan hangozhat, de ékesen bizonyítja ezt az állítást az, hogy a legtöbb cég nem használ már kockás füzetet az adminisztrációra, hanem rendelkezik legalább egy táblázattal. Ez már a digitalizáció első lépcsője.
 
Azonban a táblázatokat is kinövik a vállalatok és szükség lesz egy idő után a dobozos szoftverekre. Ezt követően rájönnek, hogy igazából egy egyedi fejlesztésű szoftver lenne a megoldás számukra. Na ebben tudunk segíteni Neked.
 
Skan csalódtak már ezekben a rendszerekben, mert dárga és nem vesz le annyit terhet az ember válláról, sőt nehéz betanítani rá a kollégákat. Azonban érdemes azt megvizsgálni, hogy ezek a szoftverek amikről ilyenkor a csalódott emberek beszélnek tömeg szoftverek. A megoldást a teljesen egyedi fejlesztésű szoftverek jelentik. Igazán ebben tudunk segíteni!
 
Több mint 40 éves tapasztalattal rendelkezünk a szakmában és tényleg láttunk már mindent. Ha úgy gondolod, hogy szeretnél haladni a korral és digitalizálni a cégedet, de nem tudod, hogyan lehet ezt megoldani, akkor keress meg.